/1884-1967/

A névadó, Kocsis Pál 1884. december 1-jén született Kecskeméten, egy kocsigyártó bognár család legidősebb fiaként. Testvéreivel, Istvánnal és Juliannával a gyermekkori örömök mellett ismerkedett meg a munkával és a szőlőtőkével. A szülők közül különösen édesanyja igényelte, hogy a gyerekek iskolába járjanak, és végzettséget szerezzenek. Fiatalon Kálmán Lajos nagybátyja segítségével ismerte meg a festészetet, és annak ezer színe egész életében elkísérte. A gyermekkorában Hankovszky Zsigmond gyümölcsnemesítő szőlőjében végzett nyári munka sem maradt hatás nélkül hivatástudatának kialakulásában. Ekkor 12 éves volt, és a „homok szerelmesével" való megismerkedése tette lehetővé, hogy fiatalon megtanulja a nemesítésnek, a fajták kiválasztásának és fenntartásának hosszadalmas munkáját. Életében többször is beszélt erről. „Az iskolai nyári szünetekben, mint Zsiga bátyám keze-lába másztam a fákon, diktáltam az évi jelentést, amelyet Zsiga bácsi jegyzőkönyvbe írt. Amelyik fajtáról az állt, több éven keresztül, hogy nem különösebben értékes fajta, már vágatta is le velem az ágat. Ezt a módszert vettem át én is a szőlőfajtáim kikísérletezésénél" - írta egy emlékiratában. Hankovszkyval való barátsága - a festészet iránti érdeklődés mellett - tovább erősödött apja haláláig, aki 28 évesen végső elhatározásra kérte fiát, mivel részére 14 kh szőlőt vásárolt Katonatelepen a Mathiász birtok mellett.

A fiatal Kocsis Pál Párizsba ösztöndíjas festőnek készült, ám apja súlyos betegsége haza- szólította a szülői házhoz. Ez az esemény döntően meghatározta életútját, további sorsát. Számára ettől kezdve semmi sem volt családján kívül olyan fontos, mint a szőlő. Hamarosan megismerkedett Mathiász Jánossal, aki a filoxéravész miatt a hegyvidékről költözött az immunis homokterületre. A szomszéd szőlőnemesítőt egyre jobban megszerette, és tőle is sokat tanult a szőlő nemesítése terén. 1913 októberében Benkő Juliannával kötött házasságot. Az esküvőn Hankovszky Zsigmond volt a násznagya. A házasságból 7 gyermek született, közülük egy - Ilona -, tragikus módon, igen korán meghalt.

Kocsis Pál 1915-ben végezte el az első keresztezéseket, és hozta létre az első hibridcsaládot, melyből két új fajta született Kecskeméti ízes és Kecskeméti rizling elnevezéssel. Mathiász János „ellensége" volt a Kadarka, nem hitt abban, hogy keresztezésre ez a fajta felhasználható. 1917-ben Kocsis Pál titokban a kadarkát és a Mathiász Jánosné muskotályt keresztezte, majd a keletkezett hibridcsaládból választotta ki az általa elnevezett Bernáth János fajtát. Ez a fajta színanyagban gazdag vörösbor-szőlőfajta, amely a homokon született, és messze meghaladta a kadarka tulajdonságait. „A sikert Mathiász nem kis irigységgel ismerte el."

Kocsis Pál több hibridcsaládot hozott létre ősi homoki fajták felhasználásával. 1917-ben halt meg édesapja és István öccse a fronton. A család és a barátok -  Garzó Sándor tanácsnok, Szabó Kálmán múzeumigazgató, Király Károly városi vezető - ­ „tartották benne a lelket".

1921-ben a baráti kört ismét megrázta egy tragikus esemény, meghalt Mathiász János. Ettől kezdve még tudatosabban vetette magát a munkába: kísérletezett, nemesített, alkotott fáradhatatlanul. Többek között újítást vezetett be a magoncnevelésben is. Mindezen törekvések ellenére társai még nem ismerték el módszereinek jelentőségét. Türelme, hallatlan kitartása, akaratereje és munkaszeretete meghozta az első eredményeket.

1922-ben vett részt először önálló kiállítással Budapesten, és aranyérmet nyert, majd számos hazai szakmai rendezvényen, kiállításon sikeresen mutatkozott be. Nevét, fajtáit megismerte az egész ország. 1930-tól a minisztérium engedélyével Katonatelepen szaporítóanyag-termelő telepet létesített.

1932-ben súlyos gyász szakadt rá, 47 éves korában meghalt felesége, elveszítette azt, akit a legjobban szeretett. Egyedül maradt a tanyán hat árva gyermekével. Az óriási veszteség a porig sújtotta. A feleségét, gyermekei édesanyját kölcsönből temettette el.

A család puszta létét, anyagi nehézségeit, a gazdasági válság is nehezítette. A baj nem járt egyedül. Beválasztották az Állami Borközraktár igazgatóságába, amelyben a minisztérium is részt vett. A vállalat csődbe jutott, az igazgatósági tagokat börtön fenyegette. Elhatározta, hogy a gyermekeket rokonoknál helyezi el, és a felesége után megy. Szerencsére a vállalat bukását illetően a Kúria ártatlannak találta, és felmentést nyert társaival együtt. A történtek ellenére három évig szenvedett, vívódott magával, tönkrement, lefogyott, „meggörbült". Még a természet is ellene volt, a pusztító jégverés tönkre tette szőlőjét.

Platter János kecskeméti konzervgyáros segített rajta, és alkalmazta szakértőként ágasegyházi szőlőbirtokán. Kocsis Pál a nagy nyomorúság, elhagyatottság miatt az élet peremére sodródott, ebből a helyzetből 1935-ben Héthelyi Ida, katonatelepi tanítónő emelte fel. Ő lett a hűséges, gondoskodó feleség, a hat árvát felnevelő édesanya. Kocsis Pál életében új fejezet kezdődött, visszakapta alkotóerejét, életkedvét és ismét újrakezdte a munkát. Nemesítői eredményei gyorsan terjedtek az egész országban, sőt külföldről is érdeklődtek az új szőlőfajták iránt. Megrendeléseket kapott Bulgáriából, Csehszlovákiából, Olaszországból, Romániából, sőt Ausztráliából, Kanadából is érkezett szállítási igény. 1922-től 1944-ig több mint 40 kiállításon vett részt szőlőfajtáival, és 22 aranyérmet, 13 ezüstérmet, 21 díszoklevelet nyert, megkapta a minisztérium „ezüst tálcáját" is.

Nem volt ebben az időben sem gondtalan az élete, mivel mindent önerőből végzett, és a gyerekek is nőttek, súlyos hiteleket, kamatokat kellett törlesztenie. Nagyon sok látogatója volt Kocsis Pálnak ebben az időben, de egyik legkedvesebb vendége Kodály Zoltán volt, erről a barátságról egy Kodály Zoltán elnevezésű szőlőfajta tanúskodik. Erdei Ferencet is barátjaként tisztelhette a Kocsis tanyán.

Kocsis Pál és Kodály Zoltán két úton haladt, de a szellemiségük sok hasonlóságot mutatott. Kodály Zoltán a magyar népzenei kincset tárta fel, és adta tovább. Kocsis Pál az ősi homokon a szőlőfajtákat kutatta fel és nemesítette annak érdekében, hogy a homokra homokon született fajták kerüljenek. Hálás volt azért, hogy „mindig visszahozta a sors, az elkötelezettség a szőlőtőkéhez".

Nemesítői munkája során azt vallotta, hogy „a természet fejlődésében érvényesül akaratunk", amely gondolat a homoki szőlőtermesztés szempontjából rendkívüli jelentőségű volt, és ezt az előállított fajták is bizonyították. Ezek a szőlők jól tűrik a táj mostoha talaj és éghajlati viszonyait. Kocsis Pál munkássága során több mint 15 000 keresztezést végzett és 300­-nál több új hibridet állított elő, melyek közül 67 fajta található meg termesztésben. (Csizmadia 1967.)

A második világháború a felemelkedést, a boldog, dolgos hétköznapokat megtörte, és súlyos károkat okozott a Kocsis-telepen. 1944 őszén a Kocsis család elhagyta otthonát, a szőlőt, a homokot. Lovas kocsival menekültek Cinkotára, majd Budapestre. Budán találtak menedéket, és itt vészelték át az ostromállapotot. A halál körülöttük „járt", Kocsis Pál egy belövéskor súlyosan megsérült. Az ostrom megpróbáltatásai után önmagukat fogták be a kocsi elé, és gyalog indultak haza (Kecskemétre,) Katonatelepre. Otthonuk ki volt fosztva, mindenük tönkrement. Kocsis Pál számára a legnagyobb veszteség az volt, hogy kísérleti feljegyzései eltűntek. A túlélés mégis reményt adott az újrakezdéshez, az új élethez. (Később szeretett lovát Reménynek nevezte el.) Sajnos az újrakezdést, a helyreállítást nehezítette az infláció, de a sors valahogyan mindig a nagy szőlőnemesítő mellé állt.

Kocsis Pál az ország jóvátételi kötelezettségéből saját fajtáinak vesszőszállításával vette ki a részét, ekkorra már tisztázódtak az orosz katona halálának körülményei a Kocsis-telepen, amely majdnem az ő életébe is került. (Védelmezve otthonát lelőtt egy részeg szovjet katonát.) Az orosz szakértők jelenlétében történt szállítások egy kis pénzt hoztak a házhoz, és ekkor már nagy mennyiségben lépték át az ország határait a Kocsis-fajták.

Különösen kitűnt fajtatulajdonságaival az Irsai Olivér, amely Aranyló korai néven terjedt el az akkori Szovjetunióban. Ebben az időszakban több veszélyes kalandba sodródott bele az oroszokkal. Súlyos, igazságtalan helyzetet hozott számára a fordulat éve, hiszen 1949-ben Kocsis Pál kuláklistára került. Igen sok megaláztatásban volt része ebben az időszakban. Csapás volt számára a jogtalanság. Szomorúságát, bánatát alig enyhítette, hogy fiai, a családtagok hazatértek a frontról, a hadifogságból. A kibírhatatlan, elviselhetetlen helyzetet 1951-ben az államosítás súlyosbította. Kocsis Pál minden tulajdona, szőlőbirtoka, szőlőfajta-gyűjteménye, a Hankovszky-rendszerű körtés, a növényház, a szaporítóanyag-telep, a pincék, épületek, a szeszfőzde, mind semmivé lett.

Mindent a Szőlészeti Kutató Intézet katonatelepi kísérleti egységéhez csatoltak. Itt kapott Kocsis Pál megalázottként, hosszú huzavona után brigádvezetői, majd tudományos munkatársi alkalmazást. Ismét újrakezdte, ekkor már 67 éves volt. Egyre jobban ismertté vált három kiváló fajtája: a Glória Hungariae, a Kocsis Irma és az Irsai Olivér. Munkája felkeltette a hazai és a külföldi szakemberek figyelmét. Igen sokan látogattak el hozzá Katonatelepre, a Kocsis tanyára. „Pali bácsi" mindenki örömére szinte megfiatalodott, ismét belevetette magát a munkába. A következetes, céltudatos munka mellett sokat meditált, írogatott és ismét festegetett. Vívódásaiban, terveiben mindig mellette volt hűséges felesége, családja. Mindenki szerette kedvessége, egyszerű méltósága, őszinte segítőkészsége, nyíltsága, becsületessége miatt, azonban mindezekkel együtt puritán módon következetes, igazságos, kemény ember volt.

Élete során minden vonatkozásban megbízható embernek bizonyult, aki rövid ismeretség után is mindenkit megragadott nemes lelkével.

Kocsis Pál élete során mindenkinek csak adott, ha tudott. Élete minden viharában megtartotta barátait. Garzó Sándorhoz 70 éves barátság fűzte. Nagy múzeumrajongó volt, és nagyon jó barát. Szabó Kálmán múzeumigazgató is rendszeres látogatója volt a családnak. Baráti, közvetlen viszonyban volt az egyszerű, dolgos munkásokkal, a szomszédokkal. Kocsis Pálhoz 20 évig ugyanaz a munkásgazda és sommás csapat járt dolgozni Mezőkövesdről. Kocsis Pál nemes eszméket vallott az emberi hűségről és hazaszeretetről. Akármilyen nehéz idők jöttek az életében, sorsa, barátai, felesége mindig felemelték, és ezt hálával, munkával, odaadással szolgálta meg. Nagyon szeretett olvasni irodalmi műveket, verseket. Kortársai közül sokan polihisztornak tartották. Érdekelte a zene, a sport, a művészetek, a vadászat. Tájékozott volt történelmi nagyjaink tetteit illetően is.

Szőlőfajtáinak elnevezésében fellelhetők a hazaszeretetét tükröző, olykor kitűnő fantáziáját bizonyító nevek, de barátairól, szeretteiről is nevezett el hibrideket. Ilyenek a Tisza, Angya Dezső, Lesz még hazám, Szent István, Damjanich, Egri nők, Fekete gyémánt muskotály, Glória Hungariae, Petőfi Sándor, Balaton kincse, Musc Bethlen, II. Rákóczi Ferenc, Pannónia, Tiborc, Magyar az én szülőföldem, Szegény ember szőlője, Erkel Ferenc, Előd, Attila, Batthyány Lajos, Ida, Hungária, Névtelen hősök emléke, Aranyat ér, Eljövendő, Csalfa, Puritán, Szedtevette, Szondy és sorolhatnánk még.

Kocsis Pál a gyakorlatban, a munka során sajátította el nagy fajtaismeretét, a nemesítés, a magoncnevelés és a szelekció módszereit. A klasszikus keresztezési módszert alkalmazta, de a magoncnevelésnél már a „vénítési" eljárást is alkalmazta. Műhelytitkairól, tevékenységének tervszerűségéről tanúskodnak fajtái, a kiválasztott szülőpárok alapos ismerete, felmérése. Nyilvántartott új fajtáinak száma 131, 18 fajta eredete ismeretlen. Összesen 150 fajtáját ismerik a szakemberek. 71 keresztezési kombinációjáról van csak feljegyzés, mivel a háború alatt elvesztek iratai.

A keresztezései hét csoportba sorolhatók. Az első csoportban ősi alföldi fajtákat, a második csoportban már Mathiász-fajtákat, a harmadik csoportban más által nemesített fajtákat, a negyedik csoportban a saját nemesítéseit és a Mathiász
János által megalkotott fajtákat használta fel. Az ötödik csoportban csak Mathiász-fajtákat keresztezett, a hatodik csoportban a saját nemesített hibridjeit, a hetedik csoportban pedig a külföldi fajtákat alkalmazta. Segítőtársak, asszisztensek nélkül alkotta meg életművét, melyhez állami támogatást nem kapott. A munka során az általa nemesített 53 fehérbor-, 20 vörösbor- és 58 csemegeszőlőről van tudomásunk, illetve feljegyzés. Ezért elsősorban csemegeszőlő-nemesítőnek mondható Kocsis Pál. Maradandó értékű fajtája az Irsai Olivér, a Glória Hungariae és a Kocsis Irma. Az Attila (Musc. Lord.Rothermere) a házi kertek kedvelt szőlője lett. A fajták 1959-ben, illetve 1963-ban kaptak állami elismerést.

A Kocsis-fajták külföldön is elterjedtek, neve és alkotásai ismertek szerte a világban. Súlyos betegségekor ezt mondta: „Élni és dolgozni, alkotni akartam". Ez az álma, vágya életpályája során teljesült. A 10 000 keresztezés, a több mint 300 hibrid bizonyítja, hogy élete, szakmai munkája nem volt hiábavaló. Munkásságának jelentősebb állomásait aranyérmek, serlegek, díjak, oklevelek, kitüntetések jelzik. 1954-ben Kocsis Pált alkotó munkája elismeréseként 70. születésnapján Munka Érdemrenddel tüntették ki.

1959-ben megkapta a Kossuth-díjat, amely a legnagyobb elismerés volt számára az 50 éves nemesítési munkáért.

75 éves korában az állami elismerések, kitüntetések hatására újra nagy kedvvel látott munkához, pedig ezek alatt az évek alatt nemcsak öröm érte, hanem családi tragédia is sújtotta Sanyi fia elvesztésével. Vidámságot életébe a 11 unoka hozott, sajnos a 12. meghalt.

1962 egyik napján a szőlőültetvényben, munka közben agyvérzést kapott. A család életében ezután gyakran orvosok, kórházak, gyógyüdülők következtek. 1964-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításon a Glória Hungariae fajtája aranyérmet nyert, és nemesítő tevékenységének elismeréseként Bécs város tiszteletdíját kapta meg. Még ebben az évben a budapesti nemzetközi borversenyen a Kocsis Irma fajtája aranyérmet kapott, kiváló évjárati minősítéssel. Ekkor jött a második agyvérzés, sajnos ez még súlyosabb nyomokat hagyott. Betegségéből lassan épült fel, de már nem volt a régi az egészsége. A barátok, a pályatársak, a szakma képviselői igen sok helyre meghívták. 1966-ban a „Lippai János" Tudományos Tanácskozáson szeptember 5-én „Erntz Ferenc" Emlékérmet kapott. 1967-ben borbírálaton vett részt, találkozott kiváló barátaival Németh Lászlóval, Kozma Pállal, Kurucz Andrással, és meghívták Budapestre egy háromnapos tudományos tanácskozásra.

Dr. Rotter Nándor a kiváló belgyógyász főorvos nem volt „megelégedve" vele, le akarta beszélni az útról, a munkáról, és azt mondta a féltő feleségnek, hogy ez a találkozó a halálát okozhatja. Nem lehetett lebeszélni, vágyott a kortársakkal, munkatársakkal való találkozásra. A tanácskozás, a találkozások, a különleges, lelkes fogadtatás, a taps óriási hatással volt reá. A második napon délután szólt feleségének, hogy haza akar menni a Béke Szállóba, és felállt, „meghajtotta fejét az értekezlet előtt, csend lett, a megdöbbenés csendje". (Kocsis Pálné 1984.) A szállodában a vacsoránál lett rosszul, és „lement a Nap az égről". (Kocsis Pálné 1984.)

A Kútvölgyi úti kórházban már nem vett tudomást szeretteiről, és mindenki tudta, reménytelen a helyzet, holott egész életében a remény sokszor adott neki erőt az újrakezdéshez, a talpra álláshoz. Hiába voltak mellette (Páles Gyula, Borbás Lajos, Katona József) a barátok, gyermekei, unokái és a hűséges, szerető feleség, akinek szorosan fogta a kezét. 9 napig tartott az ő utolsó „harca", amikor megszűnt dobogni az ő nemes, tiszta szíve. 1967. február 24-én csendesen meghalt.

A két kecskeméti barát Kodály Zoltán és Kocsis Pál nem tudott egymásról a Kútvölgyi úti kórházban, 1967 telén egyszerre, egy helyen vívták az utolsó nagy harcot, a haláltusát. Haláluk között alig egy hét különbség volt, Kodály Zoltán 1967. március 2-án halt meg.

Kocsis Pál temetésén a kemény tél ellenére nagyon sokan vettek részt, Kecskemét város díszsírhelyet adományozott neki. Egyházi és világi szertartás volt. Három református pap búcsúztatta, hiszen haláláig az egyház presbitere volt. Katona József, a Kutató Intézet főigazgatója a barátok, a pályatársak nevében mondott gyászbeszédet, és dr. Szegedi Sándor, a tanítvány is elbúcsúzott tőle. Síremlékét Kerényi József álmodta meg, és dr. Kozma Pál avatta fel.

„Színekkel és ízekkel ékes ez a Kecskemét, amit a magyar Alföld csak nyújtani tud, mind adja Kecskemét” - egykoron ezt írta Erdei Ferenc. Ez a táj adta Kocsis Pált is, az embert, aki forrón szerette hazáját, e tájat, a homokot, az itteni embereket, a szőlőt, a szakmát, a munkát, családját és feleségét.

 

Kocsis Pál az iskola volt igazgatója, a névadó unokája